Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
Az iskola logója.

Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér

A Hősök téri épületA Kossuth téri épületKépek az iskola épületekrőlKépek az iskola épületekrőlNapköziUszoda

Határtalanul!
2017
Jászkisérről Erdélybe

A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola 45 tanulója az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió-négyszázharminchétezer-kétszáznegyven forintnyi támogatásával a "Határtalanul!" program keretében 2017. június 1-5-e között tanulmányi kiránduláson vett részt Erdélyben.

A program során a tanulók Csernakeresztúrról kiindulva járták be Erdély és a Partium történelmileg jelentős várait és emlékhelyeit. A Nemzeti Összetartozás Napjáról közösen emlékeztek meg a helyi fiatalokkal, ezzel is erősítve magyarságtudatukat. A kirándulás során felkeresték az aradi, a világosi, a dévai, a gyulafehérvári, a szászvárosi, a nagyenyedi, a vajdahunyadi és a temesvári várakat, valamint a szászvárosi, a nagyenyedi és a hátszegi református templomokat.

Megkoszorúzták az aradi vértanúk emlékművét Aradon és adományokat adtak át a csernakeresztúri Téglási Gábor Általános Iskola tanulóinak és a dévai Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházának lakóinak. Mindkét közösség nagy örömmel fogadta a jászkiséri iskola által felajánlott szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket.

Minden részt vevő diák egy életre szóló élményként élte meg ezt az öt napot.

Határtalanul! kisfilm


Facebook logo
E-Kréta

e-ellenőrző

Örökös Ökoiskola logo
EFOP 3.2.3-17 - Befektetés a jövőbe
Határtalanul!

(c) Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér - 2008-2023