Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
Az iskola logója.

Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér

A Hősök téri épületA Kossuth téri épületKépek az iskola épületekrőlKépek az iskola épületekrőlNapköziUszoda

Hagyományőrző tökfaragó nap

Projektünk keretében Hagyományőrző tökfaragó napot tartottunk intézményi szinten. A délelőtt folyamán különböző technikák alkalmazásával készültek a tököt ábrázoló érdekes alkotások. Tanulóink megismerkedtek a tökfaragáshoz kapcsolódó magyar népi mondával is.
Tökfaragó nap
A java csak ezután következett. Délután 13.00 órától gyűltek az érdekesebbnél-érdekesebb faragott töklámpások a Fő úti iskola udvarán. Szinte lépni sem lehetett a több mint kétszáz remekműtől.
Estére aztán megtelt az udvar. A mécsesek meggyújtására jöttek az alkotók, a szülők, a rokonok. Ennyi ember egyszerre bizony már rég volt az udvaron.
Mindenki lelkesen gyújtotta a mécseseket, csodálta az alkotásokat.
A gyerekek az alkalomhoz illően sült tököt, forró teát és egy kis édességet is kaptak a napközben gyűjtött töktallérokért cserébe. A lámpások még 7 napon keresztül világítottak minden este a jászkisériek örömére.

Köszönet a pedagógusok, szülők és tanulók lelkes munkájáért.

Cseh Gáborné
szakmai vezető


Facebook logo
E-Kréta

e-ellenőrző

Örökös Ökoiskola logo
EFOP 3.2.3-17 - Befektetés a jövőbe
Határtalanul!

(c) Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér - 2008-2023