Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
Az iskola logója.

Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér

A Hősök téri épületA Kossuth téri épületKépek az iskola épületekrőlKépek az iskola épületekrőlNapköziUszoda

"XXI. század tudós természetvédői"
tehetségsegítő nyári programsorozat

NTP-IKT-MPA-12-022

Nyertes projektünk módszereinek kidolgozása során olyan szempontokat vettünk figyelembe, mint a sokoldalú, változatos ismeretátadás és -szerzés, figyelemfelkeltő, élményközpontú kooperatív feladatok, interaktív folyamatok, a csoportmunka öröme, közös, illetve egyéni véleménynyilvánítás, véleménycsere, attitűdök és kompetenciák fejlesztése, illetve az újonnan szerzett ismeretek felelősségteljes cselekvésre fordításának képessége.

Elsődlegesen célunk az adott módszerek alkalmazásával, hogy a diákok megtalálják a helyüket az adott téma keretén belül mindennapi világunkban, új ismeretekkel gazdagodhassanak. A program során alkalmazott módszerek közül a következőket emelnénk ki: Ötletelés, beszélgetés az adott témáról (brainstorming), mely során megkérjük a résztvevőket, mondják el, mi jut eszükbe az adott témáról, elősegítve a kreatív gondolkodást, illetve a minél többféle alternatíva felvetését. Előadás tartása figyelemfelkeltő érdekes információkkal, látványos szemléltető eszközökkel pl.: audiovizuális eszközök). Nagy- és kiscsoportos feladatok az adott témára vonatkozóan, mely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy saját helyzetükre alkalmazzák az új ismereteket. A megoldás során együttműködésre ösztönöz, serkenti az egymástól tanulást, a nézet-és véleménycserét, mely a globális nevelés egyik sarkalatos pontja. A globális nevelés céljait segítő interaktív játékok, melyek alkalmat teremtenek a további ismeretszerzésre, az önkifejezésre, az egyéni kompetenciák fejlesztésére, illetve a más szempontok és szemszögek megismerésére és elfogadására. Az új ismeretek összegzése, értékelése, következtetések: a résztvevők megfogalmazzák, hogy a levont tanulságokat miként tudják a tovább hasznosítani.

A projekt olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek a tehetséges tanulót újszerű feladatok elé állítják, ezeket ismeri fel, majd reagál a kialakult helyzetekre. Az ismeretelsajátítási és probléma megoldási készségek fejlődése a teljesítmény legfontosabb mutatója. A környezet rendszerszemléletű megközelítése az élményszerű, tevékenységközpontú, komplex ismeretszerzést teszi lehetővé, közben a résztvevők értékrendjét, viselkedés kultúráját, együttműködési készségét és társas kommunikációját is fejleszti. A projekt 4 alprojektből áll: Tűz, Víz, Föld, Levegő.
NTP logo

Facebook logo
E-Kréta

e-ellenőrző

Örökös Ökoiskola logo
EFOP 3.2.3-17 - Befektetés a jövőbe
Határtalanul!

(c) Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér - 2008-2023