Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér |
||||||||
|
"Sorsfordító pillanatok a magyar történelemben"megemlékezés 1956. október 23-áról a Csete Balázs Általános IskolábanMár hagyomány intézményünkben, hogy október elejétől igyekszünk a tanulókat ráhangolni az eljövendő nemzeti ünnepeinkre. Így a történelem szakos kollégák előzetes feladatokat adnak a 7-8. osztályok csapatainak. Nevet kell választaniuk, benevezési lapot kell alkotniuk, amely témájában kapcsolódik az októberi eseményekhez.Ezek után a nevelők is előkészületeket tesznek a verseny megszervezésére: meghívókat küldenek jeles személyeknek, összeállítják a vetélkedő feladatait, felkészülnek a verseny lebonyolítására. Végre október 21-én sor került a megemlékezésre. Jelen voltak a meghívott vendégeink: vitéz Csomor András és kedves felesége, Tóth Gáspár úr, az '56-os szövetség megyei elnöke, valamint az intézmény vezetősége. A délután kis ünnepséggel kezdődött: korabeli filmhíradós vetítés után Cseh Réka, Juhász Petra és Bogdán Brigitta tolmácsolásában az ünnephez kapcsolódó verseket hallgattunk meg. Majd Kiss Lajos igazgató úr köszöntötte a vendégeket. Ezután Kovácsné Pásztor Eszter ismertette a verseny menetét. Az 5-8. évfolyamosok rajzversenyen bizonyították ügyességüket Tóth László tanár úr irányításával. A hazáról, hazaszeretetről szóló műveket kellett egy óra alatt rajzolniuk. A csapatok az iskola gyönyörűen berendezett aulájában tettek tanúbizonyságot a tudásukról. Illett ismerni a magyar történelmet, a jelképeinket, a hagyományokat. A versenyt Kovácsné Pásztor Eszter, Pincziné Balla Magdolna szervezte meg és vezette le. Közben a vendégek a gyönyörűen felújított épületet is megtekintették, és hangot adtak elismerésüknek, hogy ilyen kivételes körülmények között tanulhatnak a jászkiséri diákok. Ezután az eredményhirdetés következett, ahol vitéz Csomor András kedves szavak kíséretében gratulált a nyerteseknek, a résztvevőknek Az iskola ajándékain túl saját hozzájárulásával is jutalmazta a tanulókat. Pár szóval utalt a forradalomban való részvételére, de nem a múltat tartotta fontosnak, hanem a jövő lehetőségeit festette le a tanulóknak. Biztatta őket, hogy tanuljanak, fejlődjenek, használják ki a lehetőségeiket, és érjék el az álmaikat. Majd megható pillanat következett, Tóth Gáspár úr emlékérmet adott át Csehné Balogh Beáta igazgató-helyettesünknek, amiért hagyományt teremtett ennek a napnak a megünneplésére. A délután kis vendéglátással és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Hasznos és kellemes időt töltöttünk együtt, és reményeink szerint kicsit hozzájárultunk tanulóink érzelmi fejlődéséhez. Molnárné Zana Ágota |
|
(c) Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér - 2008-2023 |